Vöröslencse krémleves

Mai leves ajánlásomat szerintem mindenki ismeri, aki szereti a török ételeket, ugyanis ez a leves itthon is megtalálható a legtöbb török gyorsétterem kínálatában, Törökországban meg persze bárhol, fillérekért kapható. Az elkészítése pofonegyszerű, de a végeredmény egy isteni finom és nagyon laktató leves. Külön élvezet, hogy a vöröslencsét nem kell beáztatni, hiszen percek alatt megfő, az egész művelet fél óránál nem vesz el több időt az életünkből. Nagyon fontos, hogy mindenképpen tegyetek bele mentát (lehet friss is vagy szárított is), de csak nagyon kis adagokban, és közben folyamatosan kóstolgassátok, mert a mentával könnyen túlzásba lehet esni és a célunk jelen esetben nem mentaleves készítése.

Ízesíteni lehet citrommal (kint így szokás), plusz mentával, ha mégis kevés volt vagy ahogy én szoktam: csípős-olajos paprikával (lásd a képen). Mondjuk ez utóbbiból tényleg azt mondanám, hogy mindenkinek az ízlésének megfelelően, mivel én mindenbe egy tonna erős paprikát tennék szívem szerint, és hát ebből ugye azért mégsem lehet kiindulni. A török szokás szerint friss-ropogós kenyeret is adnak hozzá, amivel együtt természetesen még ütősebb.

Szerintem megunhatatlan, ajánlom próbáljátok ki!

Jó étvágyat!

voroslencse_kremleves.jpg

Kép: Bokorovics Zsolt

Malzemeler
Hozzávalók

2 su bardağı kırmızı mercimek+2 su bardağı su
2 vizespohár vöröslencse + 2 vizespohár víz

2 adet orta boy soğan
2 db közepes méretű hagyma

1,5 çorba kaşığı sıvı yağ (yada margarin)
1,5 ek. növényi olaj vagy margarin

1 kahve fincanı un
1 kávéscsésze liszt

1 tatlı kaşığı kırmızıbiber
1 mokkáskanál pirospaprika

tuz, karabiber
só, feketebors

8 su bardağı sıcak su (varsa et suyu yada 2 adet bulyon)
8 vizespohár meleg víz (ha van húsleves vagy 2 db leveskocka)

Yapılışı
Elkészítése

Tencereye 2 bardak su ve yıkanmış kırmızı mercimekleri koyun, orta ateşte mercimekler iyice yumuşayıncaya kadar pişirin. (Gerekirse göz kararı biraz daha su ekleyebilirsiniz.)
Egy lábasba tegyen 2 pohár vizet és a megmosott vöröslencséket, közepes lángon addig főzze, míg meg nem puhulnak. Ha szükséges, adhat hozzá még egy kevés vizet.

Yumuşayan mercimekleri varsa blenderdan yoksa tahta bir kaşık yardımı ile süzgeçten geçirin (Süzgeçten geçirdiğinizde blenderdaki gibi pürüssüz olmayacaktır.)
Ha megpuhultak a vöröslencsék turmix vagy egy fakanál segítségével szűrje le. Leszűrve nem lesz olyan sima, mintha turmixolta volna.

Bir başka tencede yağ ve yemeklik doğranmış soğan koyun ve orta ısıdaki bir ateşte kavrun. Soğan pembeleşince unu ekleyin ve 2-3 dakika boyunca hızlıca çırpın ve bu karışımıda süzgeçten ya da blenderdan geçirerek mercimeklere ekleyin.
Egy másik lábasba tegye az olajat és az apróra vágott hagymát, és közepes lángos pirítsa. Amikor a hagyma rózsaszínűvé vált, adja hozzá a lisztet, 2-3 percen keresztül gyorsan keverje, és ezt a keveréket adja leszűrt vagy leturmixolt vöröslencsékhez.

Suyu ekleyerek karıştırın ve orta ateşte 10-15 dk. pişirin. Bulyon eklediyseniz mutlaka tuzunu kontrol edin gerekiyorsa tuz atın.
Víz hozzáadásával kevergesse és közepes lángon 10-15 percig főzze. Ha leveskockát ad hozzá, feltétlenül vigyáznia kell a só hozzáadásával.

Sıcak servis yapın.
Tálalja melegen.

Afiyet olsun!
Jó étvágyat!

SZERETNÉK HÍRLEVELET KAPNI!

Email*
Név*