Besameles-sajtos padlizsán

A mai ebédhez egy laktató, ugyanakkor egészséges finomságot választottam a megunhatatlan padlizsános ételek közül. Az elkészítését tekintve a következőkben tértem el a recepttől: a padlizsánok szárát nem távolítottam el, mivel így könnyebb kezelni a későbbiekben. Ezen felül kettévágtam őket, picit megsóztam és zsiradék hozzáadása nélkül egyszerűen betettem őket a sütőbe. Amikor nagyjából megsültek, kivettem és kés segítségével óvatosan kiszedtem a belsejüket, amit aztán ollóval belevágtam a besamelmártásba. Ezt botmixerrel össze is turmixoltam és így töltöttem vissza a mártást a padlizsánok héjába. Erre tettem jó sok trappista sajtot és addig sütöttem, míg aranybarna színe nem lett (kb.10 perc alatt 200 fokon). Tanácsként mondom, hogy ne töltsd színültig a padlizsánok héját, mivel még sajt is kerül rá és így sütés közben könnyen kifolyhat. Illetve, én a padlizsánok alján egy szélesebb részt néhány milliméter vastagságban le szoktam vágni, hogy a padlizsánok biztosan megálljanak és ne billegjenek. 

Ez egy egyszerű, ugyanakkor nagyszerű étel, melyhez ezúton kívánok jó étvágyat!

besameles_padlizsan_fileminimizer.jpg

Kép: Bokorovics Zsolt

Hozzávalók - Malzemeler

4 db padlizsán
4 adet patlıcan

1 vizespohár növényi olaj
1 su bardağı sıvıyağ


tuz

A besamelmártáshoz - Beşamel sos için

2 ek. margarin vagy vaj
2 yemek kaşığı margarin ya da tereyağı

2 ek. (púpozott) ek. liszt
2 yemek kaşığı (tepeleme) un

1,5 vizespohár tej
1,5 su bardağı süt

só, feketebors
tuz, karabiber

A tetejére - Üzeri için

Fél vizespohár reszelt friss sajt
Yarım su bardağı rendelenmiş taze kaşar

Elkészítése - Yapılışı

A padlizsánok szárát vágja le és mossa meg őket.
Patlıcanların saplarını kısaltın ve yıkayın.

Minden padlizsánt hosszirányban karcoljon meg anélkül, hogy túl mélyen bevágná.
Her patlıcana çok derine kaçmadan boyuna bir çizik atın.

1 vizespohár növényi olajban a padlizsánokat pirítsa meg elöl-hátul és papírtörlővel ellátott tányérra helyezve itassa fel róla az olajat.
1 su bardağı sıvıyağda patlıcanları önlü arkalı kızartın ve peçete serilmiş tabağa alarak yağını çektirin.

A besamel mártáshoz tegyen egy lábasba 2 ek. margarint és kapcsolja a tűzhelyet a legalacsonyabb fokozatba.
Beşamel sos için 2 yemek kaşığı margarini tavaya alın ve ocağı en kısık haline getirin.

A margarin felolvadásakor adja hozzá a lisztet és folytassa a pirítást.
Margarin erimeye başlayınca unu ilave edin ve kavurmaya başlayın.

Amikor a liszt színe nagyon enyhén megváltozik és mikor illata kezd lenni, lassanként adja hozzá a tejet is.
Un rengini çok hafif değiştirip kokmaya başlayınca azar azar sütü ilave edin.

Gyorsan keverve folytassa a tej hozzáadását. Amikor az összes tejet hozzáadta, sóval és borssal ízesítse.
Hızlıca çırparken sütü ilave etmeye devam edin. Tüm sütü eklediğinizde tuz ve biber ile tatlandırın.

Addig kevergesse alacsony lángon, míg a szószos lábastól el nem válik, majd vegye le a tűzről.
Sos tavada iz bırakıncaya kadar kısık ateşte karıştırın ve ocaktan alın.

A megsütött padlizsánokat helyezze tepsire. A mélyedéseiket kanál segítségével szélesítse ki és az elkészített mártást oszlassa szét a belsejükben.
Kızarttığınız patlıcanları fırın tepsisine alın. Yarıkları kaşık yardımıyla genişleterek hazırladığınız sosu içlerine paylaştırın.

A reszelt sajtot a padlizsánok tetejére szórva 180 fokra előmelegített sütőben a padlizsánok tetejének megpirulásáig süsse.
Rendelediğiniz kaşar peynirini patlıcanların üzerine serpiştirerek 180 derece önceden ısıtılmış fırında patlıcanların üzeri kızarıncaya kadar pişirin.

Melegen vagy langyosan tálalja.
Sıcak ya da ılık servis yapın.

Jó étvágyat!
Afiyet olsun.

SZERETNÉK HÍRLEVELET KAPNI!

Email*
Név*